Magyar Péter feljelentette Orbán Viktort, az ügyészség „ítéletet hirdetett”

2025. július 10. 12:17

A Tisza-vezér a miniszterelnököt rémhírterjesztéssel és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztásával vádolta.

2025. július 10. 12:17
null

Nem indít nyomozást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Magyar Péter feljelentése nyomán – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Nemzettel. 

A Tisza Párt elnöke korábban rémhírterjesztés és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt tett bejelentést Orbán Viktorral szemben.

Ezt is ajánljuk a témában

A május 13-án közzétett bejegyzésében Magyar Péter azt állította, hogy a miniszterelnök „hazugságbeszédével” két bűncselekményt is elkövetett, amikor azt állította: az ukránok egy magyar párt segítségével támadás indítottak a Magyar Honvédség ellen. A kormányfő erről a Védelmi Tanács ülését követően osztott meg videós nyilatkozatot, amelyben Magyar Péterről és Ruszin-Szendi Romuluszról is jelentek meg felvételek.

Bár Magyar nagy lendülettel jelentette be a feljelentést, a hatóság nem látott indokot a nyomozás megindítására.

A Tisza Párt elnöke hasonló módon Deutsch Tamás EP-képviselő ellen is feljelentést ígért még tavaly, miután a fideszes politikus közösségi oldalán jelentette ki, hogy Magyar Péter köztörvényes bűncselekményt követett el, most pedig a mentelmi joga mögé bújva el akarja kerülni a felelősségre vonást. A képviselő azt állította, hogy Magyar Péter diszkóbotrányának éjszakáján csatakrészegen kiskorú lányokat zaklatott, a lábuk között kúszott-mászott, és szexuális ajánlatokat tett nekik. Deutsch a bejegyzés tartalmát EP-képviselőtársainak is továbbította, mire Magyar Péter bejelentette: rágalmazás miatt jogi lépéseket tesz. Azonban ebben az ügyben sem történt érdemi előrelépés, az ügyészség közlése szerint feljelentés hozzájuk nem érkezett.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2025. július 10. 20:13
Projektpeti, meg a 200 jogásza!
neven
2025. július 10. 16:58
a szegény aljas ukránbarát agressziv hazudozós petykó megint pofáraesett, szárad az a tiszaxar, 2026-ban pedig nagy zakót is kap a magyar néptől!!!
Héja
2025. július 10. 15:00
Az M. Péter-fan Skywalker hrek óta kussol. Kiábrándult netán?
templar62
2025. július 10. 14:30
Hogy vót ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!